Mireisz László, A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítója. Tanítási területe a buddhista filozófia, a buddhista gyógyászat és a szimbólumrendszerek. A fesztiválon „nyugati és keleti orvoslás, őselemek, őstörvények, egyensúly” témában hallgathatjuk majd!
„Pontosan negyven éve vettem menedéket, amikor is az Agniszama nevet kaptam, ami szabadfordításban azt jelenti, hogy „tüzes” vagy „tűzszerű”. Ezt egyfelől úgy értelmeztem, hogy a láng őrzése lett a feladatom, másfelől pedig úgy, hogy lehetőségemben áll a láng ellobbanásának megvalósítása.
Ha a láng őrzése alatt a minden kötöttséget és ostobaságot felégető tudás lángját értem, akkor igyekeztem ezt megtenni azzal, hogy negyven éve rendíthetetlenül képviselem és tanítom Buddha tanítását, a megvilágosodás és a megszabadulás lehetőségét és a törekvés fontosságát. Ha pedig a láng ellobbanásának megvalósítására utal a buddhista nevem, akkor pedig a mahájána útján tett rendíthetetlen törekvésre ösztönöz a kapott név, és törekszem is arra, hogy a szamszára és a nirvána egységét és minden dolog üresség természetét belássam, éljem és a cselekedeteimet vezérlő eszmévé tegyem.
Az életem egyéb területeire pedig az igaz, amit Nágárdzsuna mond:
„Evés, ivás, alvás és szeretkezés, ember és állat közös ezekben.
És mégis mi az, ami megkülönbözteti őket?
Ez nem más, mint a megvilágosodásra való törekvés.”
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.