Humorista, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, író, költő, spirituális gondolkodó. A KFT együttes és a L’art pour l’art Társulat alapító és jelenlegi tagja, az ország Besenyő Pista bácsija.
1990-ben buddhista pappá avatták, miután elvégezte a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet buddhista-papképző szemináriumát. 1991-ben 108 alapítótársával együtt megalapította a Tan Kapuja Buddhista Egyházat és ezzel párhuzamosan a Tan Kapuja Buddhista Főiskolát.
2002-ben egy csodálatos gyógyulásban volt része, ugyanis egyik pillanatról a másikra eltűntek a porckorongsérv okozta fájdalmai, és újra teljesen egészséges lett, annak köszönhetően, hogy egy jógacsoport gyógyító erejű mantrákat énekelt érte. Ennek hatására megalapította a Tündér Tantra Kört, melynek keretein belül András vezetésével minden héten 30-40 ember együtt énekel embertársaink és Földünk gyógyulásáért.
2004-ben megjelent első könyve, a Laár pour l’art, mely abszurd verseket, monológokat tartalmaz András saját illusztrációval, a fejezetek végén elgondolkodtató írásokkal.
2006-ban művészi tevékenységének díjazásaként a KFT együttes 25 éves fennállása alkalmából, a zenekar többi tagjával együtt megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
Lemezei:
Könyvei:
DVD-i:
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.