Élő Otthonok Közösség – Timár Tibor és Pethő Sándor

Categories: ÖKO Színpad – ELŐADÓK, SZOMBAT

Timár Tibor: „Erdélyben születtem. Hegyek, erdők, patakok vettek körül gyerekoromban, ezért nagyon belém ívódott a természet szeretete.
Sok mindent csináltam az évek alatt, erdészeti céget vezettem, melynek fő profilja az erdőtelepítés volt, melyben több mint 1 millió fa került elültetésre 10 év alatt a Bakonyban és a Balaton-felvidéken.

Nagymélységi, roncs és barlangi búvároktatóként embereket oktattam és kisértem a határaik megismerésében, ezalatt figyeltem az emberi psziché terhelhetőségét vészhelyzeti, hirtelen változó és nehéz körülmények között.

Feleségem ötlete alapján megalapítottuk a Világfa Waldorf iskolát, mely egy 150 éves épületben kapott otthont és melyből az idén ballag el az első 8-dik osztály.

Nyolc évvel ezelőtt egy akkor még 3 hektáros területet vásároltunk meg és létrehoztuk a Kincsek Völgyét, mely azóta sokat bővűlt és sok embernek, csoportnak ad otthont a fejlődéshez. A Völgyben szakrális geometriával kialakított virágpark, őshonos gyümölcsfák és közösségi terek alakultak az évek során, és mindez folyamatosan fejlődik. Az épületeinkben egyedülállóan csak lábon elszáradt fákat, széldöntött vagy bontott épületfát használunk, ezáltal tiszteletben tartva az életet.

Több nagyobb egyedülálló projekten is dolgozom jelenleg, melyek közül a jelentősebbek a Székelykapuk a Világ Körül alapítvány 7 kapu projekjte, a Világfa Waldorf iskola színház épületének tervezése és megépítése, (egyedi elképzelések alapján, ötvözve a modern technológiát, a természetes építőanyagokat és az ősi tudást) és a Kincsek Völgye fejlesztésén összhangban a természettel.”

Pethő Sándor: „1979 ben születtem Székelyföldön és már kiskoromtól nagyon érdekelt a fúrás-faragás.
Nagyapámtól és édesanyámtól tanultam meg faragni, az első székelykaput 14 évesen készítettem. Már akkor is nagyon érdekeltek a népi művészetek, melyek számomra a fák faragásán teljesedtek ki.
Érdeklődésem hamar ebbe az irányba fordult, nagyon vonzott Őseink faragványokba sűritett bölcsessége. A ház nekem mindig a kapunál kezdődött, ebben fejezték ki őseink az Ég és a Föld közötti kapcsolatukat.
Őseink nemcsak házakat építettek maguknak, hanem önmagukat is kifejezték a faragásokban, szőttesekben, kerámiákban, nemezelésekben. Hiszem, hogy egy házat a természetes anyagok használata mellett a művészi önkifejezés tesz igazán élővé.

Eddigi életem során több mint 220 kapu készült el a kezem munkája által.
26 évesen készítettem el a világ legnagyobb Székelykapuját, mely az erdélyi Torja község határában található, és melynek nagyobb párján jelenleg dolgozom egy nagy nemzeti összefogás jegyében.
Kezem munkája a világ legnagyobb kopjafája is, melyet 2013 ban készítettem, ezmelett az észak-amerikai kontinens legnagyobb székelykapuja is a munkám gyümölcse.

A Székelykapuk a Világ Körül Alalpítvány égisze alatt azon dolgozunk, hogy a világ minden kontinensén álljon egy egy kapu a kint élő magyar közösségeknek és, hogy tovább tudjuk adni a következő generációnak Őseink faragványokba sűritett bölcsességét.”

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás