Dr. Szentgyörgyi Barbara

Categories: CSÜTÖRTÖK, ÉLETMÓD Színpad – ELŐADÓK, PÉNTEK, SZERDA, SZOMBAT, TUDATOSSÁG Színpad – ELŐADÓK, VASÁRNAP

“Végzettségem háziorvos szakorvos, de többet dolgoztam sürgősségi osztályokon, illetve a Nemzetközi Életmódorvosi Társaság szakvizsgáját teljesítettem (életmódorvos – IBLM diploma, növényi táplálkozás szakértő – eCornell). 2017 óta vezetem a jelenlegi nevén Fehér Oroszlán Egészségfejlesztő Alapítványt, illetve a 2021. áprilisában alakult Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület elnöke és a Növényi étrend a teljes életért című könyv szerzője vagyok (korábbi nevemen – Dr. Iller Barbara).
Gyerekkorom óta orvos akartam lenni, de hamar letisztult előttem, hogy a gyógyításnak, gyógyulásnak sokféle útja van. Szerettem volna minél többet megismerni, hogy egy komplex képem legyen a különböző utak alkalmazhatóságáról, hatékonyságáról, veszélyeiről, korlátairól és kombinálhatóságáról. Holisztikus szemlélettel képzelem el a gyógyítást, a nyugati orvostudomány mellett az életmód és a lelki egészség szerepét is tiszteletben tartva. Már az orvosi egyetem előtt és alatt is képeztem magam alternatív és komplementer módszerekből, jelenleg természetgyógyászati és ajurvédikus ismereteket gyűjtök.
Összességében mindig abban szerettem volna segíteni, részt venni, hogy “ébredjünk”, szabadok legyünk, felelősséget vállaljunk, emiatt a munkám egyre nagyobb részét teszi ki meditációk tartása, lelki oldások vezetése és egy önálló energetikai módszer, jelenlegi nevén KolibriEnergia oktatása.”

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás