“Beda Szabolcs vagyok, a Sashegyi Gepárdok futócsapat tagja. 30 éve futok, 10 éve már vegánként.
Az eredményeim, teljesítményem javulásában – a rendszeres és következetes edzésmunka mellett – fontos szerepet játszik a táplálkozás. 2007-ben lettem vegetáriánus, 2012 óta pedig növényi értenden élek, ami azt jelenti, hogy semmilyen állati eredetű táplálékot nem fogyasztok. A vegán táplálkozáson belül is a magas szénhidráttartalmú irányzatot követem, ami a legoptimálisabb a hosszútávfutás esetén. Amióta ennek megfelelően táplálkozom, sokkal energikusabbnak, erősebbnek érzem magam, gyorsabban regenerálódom a hosszabb edzések, versenyek után.
Ez az eredményekben is megmutatkozott, 2014-ben Szenior Maraton Európa-bajnoki, 2015-ben pedig világbajnoki címet szereztem, 2016-ban 50 km-en Országos Bajnokságot nyertem.
2020-ban álltam át teljesen az ultrafutásra, ebben az évben teljesítettem első 100, majd pedig 200 km feletti (Ultrabalaton) versenyemet, 2021-ben pedig már sikerült nyernem a 12, 24, illetve 48 órás Országos Bajnokságon. Ebben az évben az Év Ultrafutójává is választottak. 2022-ben a 12 és 48 órás Országos Bajnokságon sikerült megvédenem a címemet, utóbbin új országos csúcsot futottam 410 kilométerrel. Emellett 100 mérföldön is országos bajnok lettem, más távokon pedig dobogón végeztem. A tavalyi évi eredményeim alapján újra az Év Ultrafutójává választottak.”
Előadása címe: Ultrafutás növényi étrenden.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.