Bakos Attila író, filozófus, a jóga tudomány és vedánta mestere, a védikus kultúra magyarországi megalapozója, aDanvantara Kiadó ügyvezető igazgatója, a Narada Védikus Akadémia alapító tanára, elnöke, a Brahmana Misszió Egyesület alapítója.
A Védikus, Brahmanikus kultúra és a jóga-lélektan tanait 1988 óta oktatja Magyarországon. Elméleti és gyakorlati jóga tanulmányait 1982-ben kezdte B.A. Narajan Szvámí és B.R. Sridhara Szvámí útmutatása mellett. 1994-től 2010-ig közvetlen tanulmányokat folytat Bengáliában (Kalkutta, Navadvip) és Orisszában (Puri) B. S. Govinda Szvámí vezetésével. Magyarországon a Zsigmond Király Egyetem Kommunikáció és médiatudomány szakán szerzett diplomát. 1988 óta folyamatosan publikál, saját verses és prózai művein kívül egyebek mellett magyarul megjelenteti a Vedánta-szútrát, Dr. Georg Feuerstein és Szvámí Ráma életművének jelentős részét, valamint Srí Aurobindo tanításait. 2014-ben jelent meg összegző műve Ég a szívben – A megvilágosodás filozófiája és pszichológiája címmel, mely tartalmazza az Upanisádok, a Vedánta és a Számkhja tanítását. 2016-ban megjelent Asztro pszichológia című műve, mely a Védikus Asztrológia legfontosabb jellemtani összefüggéseivel foglalkozik.
2017-ben feleségével és alkotótársával kiadják a Csakra pszichológia kötetüket, mely tartalmazza a teljes Jóga-csúdámani Upanisád magyarázatokkal ellátott fordítását. Még ugyan ebben az évben saját gondozásukban megjelentetik a Bhagavad-gítát és a Patanjali Jóga Szútrákat, a szükséges magyarázatokkal és kiegészítésekkel ellátva. Műveit és előadás hanganyagait a Danvantara Kiadó gondozásában jelenteti meg.
2007-ben Dr. Bakos Judit Eszterrel közösen megalapítják a Narada Védikus Akadémiát, a védikus kultúra és ősműveltség szabadegyetemét.
A Narada Akadémia megalapításának célja a jóga tudománya a jógapszichológia és a védikus bölcselet mindennapjainkba illeszthető önismereti tanainak továbbítása előadásokon, képzéseinken, tanfolyamokon és jóga táborokban, valamint a test és a tudat egészségének kialakítása, megőrzése és fejlesztése a jóga gyakorlati eszköztára, ászanák, pránájáma, relaxáció, jóga nidra valamint a mantra jóga és zenés mantrameditációk segítségével.
Szakmai tevékenységek:
Yoga filozófia és gyakorlati módszertan kutatás 1980-tól folyamatosan. A védikus kultúra folyamatos terjesztése országszerte 1983 óta
Könyvei: A Bhagavatam meséi három kötetben versben elbeszélve 1989,1995, 1997 magyar és angol (USA) nyelven, A Duna Evangéliuma, Kőtörő Fű, Magyarország Harmadik Szemmel, Asztro Pszichológia, Védanta Szútra, Csakra Pszichológia, Patanjali Jóga Szútrák Pszichológiája, Bhagavad Gítá, A Számkhya jóga pszichológiája, Síva Purána, Az Avadhúta-gítá pszichológiája, Védanta Szútra
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.