“Nagyon megfogott ez a kezdeményezés, ahol az étrendet és a jógát, a meditációt és a pozitív gondolatok együttes erejét állítják a gyógyulás és az egészséges élet szolgálatába. Jómagam is úgy gondolom, hogy ilyen egyszerűnek tűnő, a köztudatban és a hétköznapokban sajnos még nem eléggé elterjedt módszerekkel rengeteget tehetünk magunkért, akkor is, ha már régóta küzdünk egy problémával. Hiszem, hogy minden betegségnek lelki oka van, hiszen mi más formálná a mindennapi szokásainkat, mint a gondolataink, a tanult és nem átgondolt viselkedésformák. Azonban odafigyeléssel és tudatosítással bármin változtathatunk, erre ad nagyszerű lehetőséget ez a program. A nyíltnap remek hangulatban telt, az előadók igen közvetlenek voltak, és amellett, hogy kötetlen, szinte beszélgetésszerű formában zajlottak az előadások, minden kérdésünkre választ kaptunk. Vegyesen volt szó ételkészítési trükkökről, finom és tápláló kombinációkról és arról, milyen nagy erővel hatnak ránk gondolataink, mind tanulmányokon, mind személyes tapasztalatokon keresztül bemutatva. A szünetekben, amik szintén beszélgetéssel teltek, megkóstolhattunk néhány finomságot: frissen préselt mandulatejet vaníliával, növényi mandulasajtot zöldfűszeres paradicsommal és balzsamecettel, végül a csupán kókuszból, kakaóporból és datolyából álló kókuszkockát. Nekem, mint rendkívül édesszájúnak, nagy öröm volt megtapasztalni, hogy ugyanolyan finom és édes, mint az általam eddig ismert verziók, és anélkül fogyaszthatom, hogy túltelített vagy émelygős érzésem lenne, ami nagyobb mennyiségű édesség evésénél sokszor nálam is előjön. Az esemény lezárásaként egy hangtálas meditáción vehettünk részt, ami önmagában is megállta volna a helyét, annyira ellazított, hogy a napok óta merev nyakam a végére visszanyerte normális mozgásterjedelmét, a nyomasztó gondolataimat pedig teljesen elsöpörte, mint ahogy a víz mossa el az útjába kerülő törmelékeket. Köszönöm a lehetőséget, nagyszerű mindezt ilyen integrált, teljes formában megtapasztalni!”

Varga Noémi

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás